Technika óra 7. osztály
7. osztályban a technika óra egyik témaköre az egészséges táplálkozás, és a hozzá kapcsolódó menütervezés volt.
Az elméleti ismeretek átbeszélése után csoport munkában feladat kártyák segítségével egészséges napi menüt kellett tervezni. Ügyesen megtervezték, de néhány egészségtelen italt azért belecsempésztek.
A legérdekesebbnek a desszert elkészítése bizonyult. A lehetőségeinkhez mérten kókuszgolyót készítettünk, külön a lányok és a fiúk. Majd mindkét csapat megkínálta a másikat, így kicsit „bíráskodhattak”, hogy kié lett jobb.
A hangulatról a képek mesélnek!
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)

.jpg)
.jpg)
.jpg)










